vendéglátóhely kialakítása meglévő társasházban

Helyszín
Budapest VI., Terézváros

Építtető a meglévő üzlet albetét rendeltetését vendéglátó rendeltetésre kívánta módosítani. Az üzlet egy meglévő, több mint 100 éves társasház földszintjén helyezkedik el, és közvetlen közterület-kapcsolattal rendelkezik. Az épület, amelynek a tervezéssel érintett épületrész részét képezi, nem műemlék, és helyi védelem alatt sem áll, de világörökségi helyszínen és műemléki környezetben helyezkedik el, közvetlen közelében több ötcsillagos hotel is üzemel. A tervezett építési tevékenység részleges belső átalakítás, bővítéssel nem jár, az utcai homlokzatot nem érinti. A vendégek az utcáról tudják majd megközelíteni a fogyasztóteret, míg a személyzeti és gazdasági bejárat hátulról, a társasház közös közlekedőjén keresztül lesz biztosítható.

Ahogy az egy meglévő épület átalakításánál és felújításánál gyakori, itt is az volt tervezési szempontból az igazi kihívás, hogy egy régen épült épület sajátos adottságai, kötött térstruktúrája és szerkezeti fesztávjai, illetve régies szerkezetei által megszabott keretek között úgy kellett kialakítani az új funkciót, hogy az értelemszerűen már a mai igényeknek és előírásoknak megfelelő műszaki színvonalú legyen. Közben illeszkedni kellett a kialakult társasházi állapotokhoz is, figyelemmel arra, hogy az funkció az épület többi meglévő rendeltetési egységeit - üzleteket és lakásokat - ne sértse, vagy használhatóságában ne korlátozza. Mindezt a szükséges jóváhagyás megadásához a Népegészségügy, NÉBIH és Katasztrófavédelem számon is kérte.

A hely kialakításánál a koncepció fontos része volt, hogy a fogyasztók önkiszolgáló rendszerben emelhessék le a bejárat felől a pultnál lévő kassza felé haladás közben az elfogyasztani kívánt kiválasztott ételek nagy részét a vendégtér felé dolgozó hűtött faliregálokról, ezzel megkönnyítve a személyzet dolgát, majd tovább haladva az asztaloknál el tudják fogyasztani azt. Fentiek kihatottak a funkcionális elrendezésre és alaprajzi kialakításra is. Fontos szempont volt a tervezésnél az is, hogy a vendégtér az utcával vizuális kapcsolatban legyen, és az utcáról belépve a meglévő szép belső teret és szerkezeteket minél sértetlenebbül egyben láttató enteriőr tárulkozzon fel a vendégek szeme előtt, amelynek hangsúlyos eleme a falazótéglából épített kosáríves áthidaló és a feltárt poroszsüveg téglaboltozatos födém. A látványban a natúr fa és csupasz tégla textúrája dominál a mennyezetről leógatott lámpatestek keretére telepíthető zöld növényzet melett.

A kivitelezés elkészült olyan szintig, ami éppen elégséges volt a hatósági bizonyítvány sikeres megszerzéséhez, azonban a COVID vendéglátó szektort különösen rosszul érintő hatásai miatt sajnos egyelőre meg is rekedt a projekt ezen a szinten.

 

A tervezett állapotról készült bejárható 3D-s BIMx modell a böngészőn keresztül is megtekinthető ezen a linken keresztül.

(A linkre kattintás után: 1. bal egérgombbal egy katt erre:  2. kettő erre: 3. Mozogni a nyilakkal lehet, irányt váltani pedig úgy, hogy bal egérgombbal a képbe belekattintva + az egérgombot nyomva tartva mozgatjuk az egeret.)

Adatok

Funkció: vendéglátás

Tervezéssel érintett bruttó alapterület: cca. 230 m2

Felelős tervező: Agg Dániel

Építész tervező: Agg Dániel

Látványtervezés: Agg Dániel

Tervezés: 2019.

Kivitelezés: 2020.